Hogyan is kezdődött ez a Klubautó dolog?

Sipos Tamás így emlékszik vissza rá:

“Amikor először találkoztam Cserfalvi Zsoltival, rögtön meg is mutatta a számítógépén az ő Zapi képgyűjteményét. Kiderült, hogy rengeteg autót megnézett már, beszélt tulajdonosokkal, sőt vásárolt is már néhány olyan példányt, amelyek inkább bontásra voltak érdemesek és el is bontotta őket.

Ezek között a képek között volt egy ami 2004-ben készült, és mély nyomot hagyott bennem. A Villányi út egyik társasházának udvarán állt évek óta egy betonfal mellett és az egyik oldalára teljesen ránőtt a borostyán. Kérdeznem sem kellett, Zsolti beszámolt, hogy a tulajdonos senkit nem enged be a lakásába, senkivel nem beszél, teljesen elzárkózik a külvilágtól, tehát esélytelen, hogy szó essen az autóról. A szomszédoknak is elegük volt már az autóból, hogy ott álldogált, de velük sem állt szóba. Biztos ami biztos, Zsolti megadta az elérhetőségét a leginkább rátermettnek tűnő szomszédnak.

Aztán időről-időre szóba került az autó, felbukkant a neten a képe, más Zaporozsec mániás is felhívta rá a figyelmem, és 2010 tavaszán személyesen is megnéztem. Még mindig ott állt, a borostyán az évek alatt tovább nőtt, és már nem sok kellett, hogy az egész kompozíció egy örökzöld gombóccá váljon. Egyszer majd biztos meghal a tulajdonos, a szomszédok pedig néhány napon belül elvitetik valami bontóba. De bele kell nyugodni az ilyesmibe, nem lehet mindent megmenteni.

Közben a klubélet is kezdett felvirágozni és éppen utasként ültünk Zsoltival egy Zapiban, ami a benzinkályha javító műhelygyakorlatra vitt minket, amikor felvetette a klubautó gondolatát. Először fanyalogtam, és Kristóf a sofőrünk sem tartotta túl jó ötletnek, mások is kétségekkel fogadták. Aztán a fórumon is megjelent a téma, de megint elhalt. Mígnem váratlan dolog történt.
Éppen 2011. június elsején, a nyár első napján jelentkezett Zsolti, hogy emlékszünk-e a villányi úti autóra, mert meghalt a tulaj, és a szomszéd felhívta; most lehet lépni az autó ügyében, jönnek az örökösök, lehet velük beszélni. Adva volt a feladat; be kéne fogadni ezt a mostoha sorsú kis autót, elhelyezni valami fedett helyen, mert nehogymá’ vasgyűjtők kezébe kerüljön. Az állapota már nem volt éppen rózsás, de jelképes összegért adták, így hát szervezni kezdtünk.

A klubautó gondolata ismét felbukkant, mert találtunk egy mentésre váró darabot, bár továbbra is voltak kétkedők, akik egy szebb és jobb darabot láttak volna klubautóként.
Soroksáron befogadta Endes Laci a többi kincs közé, Janzer Gyuri pedig felajánlotta a saját tréleres szállítást. Mi kellett még? Alig egy héttel később már mentünk is érte és kimentettük a borostyán sírboltból.

Laci leengedte az utastérben évek alatt felgyűlt vizet, lemosta, fedett helyre állította, és tanácskoztunk az autó sorsa felől. Szétbontani nem akartuk, mert már kettőt bontottunk és végre valamit építsünk is. Pénzt nem kar senki beleölni, tehát akár el is lehetne adni. Végül olyan megoldás született, hogy legyen ez a klubautó. Szerelgetünk rajta ezt-azt, hogy pénzbe ne nagyon kerüljön, műhelygyakorlat gyanánt mi is tanulunk rajta, közben épül, talán szépül is valamennyit. Megnézzük a motort, a futóművet, a fékeket, kuplungot, mindent. Járóképessé és a lehetőségeinkhez képest üzembiztossá tesszük, aztán próbarendszámmal lehet vele találkozókra járni, mint az összefogás szimbólumát mutogatni.
Az első ilyen szerelőnapot 2011augusztus utolsó szombatjára tűztük ki…”
A többit meg a Klubnapok menüpontban olvashatjátok…..

Ebben a videóban pedig látható ahogy az első mosás után lehull a lepel a klubautóról: