Száguldó riporteretek ismét jelentkezik! Ezúttal a november 20.-án rendezett felsőzsolcai zaporozsec klub találkozón vettem illetve vettünk részt, ugyanis 3 fős csoportba szerveződve közelítettük meg a helyszínt. Atis bal egyben, Dave jobb egyben én meg bal hátul foglaltam helyet a….. nem, sajnos nem Atis frissen beszerzett kolbászzsír színekben pompázó M-es Zapijában hanem egy teljesen mezei Astrában. A terv szerint vagyis 9 körül érkeztünk a helyszínre. Mi voltunk az elsők, igaz rajtunk kívül csak „GG” Gábor jelezte a részvételét. Jaj majd elfelejtettem… még mielőtt belevágnék a beszámolóba, megemlíteném, hogy elkészültek a Magyar Zaporozsec Klub hivatalos pólói melynek bemutatását erre a találkozóra terveztük. Azt el kell árulnom, hogy 4 nappal a találkozó előtt még úgy állt, hogy nem lesz kész a póló. Én, mint a póló „designere” azt javasoltam, hogy egy frappáns „leégett a pólógyár” szlogennel üssük el a vasárnapi átadót. Ugyanis akadtak népi tervezési problémák, de Atis, Dave és nem utolsó sorban az én kitartásomnak köszönhetően pénteken már a kezemben voltak a kész pólók. Sztem pöpec lett, de hát minden szentnek maga felé hajlik a keze.

Visszatérvén az eredeti témához…. ott tartottam, hogy elsőként érkeztünk Felsőzsolcára. Gyorsan szemrevételeztük a fészerben oldalára állított, árvíz áztatta sötétkék 968A-s zapit. A fészer mellett letakarva pedig szerénykedett egy „csúnyasárga” szintén kopoltyús egyed, motor nélkül. A bámészkodásnak gyorsan végett vetett a csípős hideg. Igyekeztünk a meghívóban említett fűtött garázs felé venni az irányt. A fűtésről a sarokba állított Jancsikályha gondoskodott, meg a vendéglátok akik nem hagyták kihűlni Jancsit. A másik gyöngyszem egy eredeti szovjet származású szamovár volt. Rögtön izzítottunk is egy teával. És hogy ne éhgyomorra essünk neki az elázott motornak, betoltunk pár virslit mustárral. Aztán szerszámok, kesztyűk elő és az előkészített műtőasztalra helyeztük a talicskában szomorkodó blokkot. Az egyértelműen látszott, hogy a kelleténél hosszabb ideig időzött vízben. A rozsdás csavarok már előre sejtették a csavarlazító használatát. Már spriccelt is mindenfelé. Most pontosan nem részletezném, hogy milyen sorrendben választottuk szét a blokk egyes részeit. Mindenki látott már ilyet. Időközben GG kolléga is befutott és rögtön tevékeny részt vállalt. Sajnos az árvíz megtette a hatását, elvileg be volt állva a motor, de mire levettük a szelepfedelet, hengerfejeket meg az összes többi kacsolódó alkatrészt a motor is megmoccant valószínűleg a heves csapkodásoktól gondolta meg magát. Elnézést az itt-ott nem túl szakmai szóhasználatért, de bevallom vannak hiányosságaim a motorszerelés témakörében, úgyhogy ha valakit érdekelne az összes többi olajos részlet akkor ajánlom, hogy Atissal vegye fel a kapcsolatot. Én csak a saját kis felületes tudásomra tudok építeni. Addig csapkodtuk, húztuk, vontuk a blokkot (na jó…. természetesen mindenki szakszerű mozdulatokkal operált) mígnem a főtengely kirántását követően egy csupasz zapi blokk nézett velünk farkasszemet a műtőasztalon. Mosollyal a szám szélén kaptam fel a csupasz blokkot és dobtam fel az egyik polcra. Ha már így belejöttünk nekiláttunk a GG kolléga és Vaskalap elnökúr által, Gyömrőről elhozott ajándékmotornak is. „Ajándék Zaporozsec motornak ne nézd a fogát” eme jelmondat csúszott Atis mester száján, ami annyira megtetszett, hogy kölcsönvettem. És valóban hagyott némi kívánnivalót maga után az erőforrás, de legalább nem 0-ról kellett kezdeni. Annyival könnyebb dolgunk volt, hogy Gubacsi Úr már előre megbontotta a blokkot csak egy makrancos dugattyú röhögött még rajta. Az olajteknő leszedését követően csodálkozva néztük a benne lévő kisebb botanikus kertet.  Miután hozzáfértünk a főtengelyhez már könnyű dolgunk volt, pikk-pakk letörtük a vigyorgó dugattyú ábrázatáról a  mosolyt. Itt jegyzem meg, hogy Atis mester speckó szerszámai nélkül nehezebb dolgunk lett volna. Már a szolgálati talicskában várt ránk egy 3. motor is – hehe motoros talicska – ami elvileg tartalék erőforrás státuszban volt. De mielőtt elkapott volna minket a gépszíj – akarom mondani ékszíj – a gondos házigazdák 10 pontos fasírozottal és lilahagymás savanyú káposztával készültek. Nem volt mit tenni körbeültük a műtőasztalon szomorkodó üres blokkot és  jóízűen falatoztunk a társaságában. Következett a 3. és egyben utolsó motorblokk megbontása. Itt csak annyi volt a feladat, hogy műtsük le a hengerfejeket. Bontogatás közben különféle egyedeket fedeztünk fel a motorban, mint pl. egy csigát… no nem arról az eszközről van szó amelyik túlnyomással levegőt présel a hengerekbe… hanem arról amelyik nyálkás csíkot hagyva maga után közlekedik a természetben. Aztán némi szénakazal is előbukkant, mintha ez a motor egy istállóban tengette volna a napjait. Viszont amikor leszedtük a hengerfejeket és a generátort fent hagytuk, már-már tényleg úgy nézett ki mint egy tank indítómotorja. Ezzel le is zárult a vasárnapi bontóparti szutykos része és már csak az ünnepélyes póló illetve a szocialista brigád jelvény átadása volt hátra. A vendéglátóink – említsük meg a nevüket, Balla Miklós és Popovics Dávid – büszkén vették át (erről azt hiszem a képek is tanúskodnak) munkájuk elismeréséért kapott jelvényüket. Az esemény KÉPES beszámolója.

Összességében sikeresnek értékelném ezt a napot; 2,5 motort szétkaptunk, megtömtünk egy komplett polcrendszert motoralkatrészekkel és végre bemutatkozott a hivatalos klub póló is. Ha pontozni kellene akkor 10-es skálán 9-et adnék az eseményre, de csak azért 9, mert kevesen voltunk. Bár erről a szervezők tehetnek a legkevésbé, de a lehetőségekhez mérten legközelebb kéretik több klubtag megjelenése. Szerintem ezzel az idei éves zaporozseces események lezárultak, az írói billentyűzetemet a fiókba rakom és remélem 2012-ben újra tudósíthatok ilyesfajta rendezvényekről. Konyec!