Idénynyitó klubautó szerelés

Egy gyönyörű szép tavaszi napon a Magyar Zaporozsec Klub lelkes tagjai ismét összejöttek teljes létszámmal és gépparkkal, csak úgy hemzsegtek a szebbnél szebb Zaporozsecek a Nyári Pál utcai szerelő bázison, hogy részt vegyenek a frissen restaurált és OT-ztatott hófehér klubautó avató ünnepségén. Eme álomból felriadván száguldó riporteretek március 24-én azonban szembesült a valósággal. A klub 2013-as szezonnyitó összejövetelén, benzinkályha begyújtásra sarkalló hideg volt, a metálkék villám személyében  egyetlen működőképes Zaporozsec érkezett, a klubautó még mindig viharvert állapotban volt viszont a megjelent 11 fő rekordnak számított. De ahogy a I. ZAPOROZSEC TALÁLKOZÓRÓL készített filmen láthatta mindenki ez a társaság soha nem csügged. Ez most is így volt. A megjelent klubtagokon kívül (Atis, Vaskalap, Dave, András, Gyuri, Gábor, Zsolti) 2, a veterán járművek iránt érdeklődő emberrel bővült a szerelő csapat Vaskalap jóvoltából. Kozma Csaba személyében egy igazi veterán „őrültet” üdvözölhettünk, igen tevékeny részt vállalt a különböző munkafolyamatokból. Krommer István pedig vasútgépészként és a régi technikák iránt elkötelezettként szintén érdeklődve nézegette a nagy sürgést forgást. A reggel 9 órás kezdés kicsit eltolódott viszont utána annál nagyobb elánnal ugrott neki mindenki a kitűzött feladatoknak. Tennivaló volt bőven, motorösszerakás a jó olajlehúzó gyűrűvel, eldurrant fékcső csere, kuplung hidraulika, indexkapcsoló csere, benzintank kiszedés és takarítás . Gyuri vmi nyavajában szenvedett, úgyhogy ő csak néha kukkantott be, hogy haladunk. Gábor belebújt a motorba és kisebb nagyobb megszakításokkal az egész napot ott töltötte. Vaskalap és Csaba a bal első fékcső cseréjének esett neki. A menet közben érkező  András a kuplung rendszer körüli anomália megszüntetésére vállalkozott, ide én is becsatlakoztam, Dave pedig ott segített ahol tudott. Atis a benzintank kiszedését és kitakarítását vezényelte. Ebben társra lelt Zsolti személyében aki, fiával karöltve érkezett. Egy forma 1-es szerviz csapat kutya füle ahhoz képest, amit mi prezentáltunk a garázsban. Majdnem minden a terv szerint haladt. A fékcső cserét és a fékrendszer légtelenítését követően újra volt fék a kocsin. A benzintank is kikerült, igaz a kulccsal zárható tanksapka, kulcs hiányában kicsit nehezen adta magát. A motor szép lassan kezdett összeállni. Egyedül a kuplung nem akarta az igazat. Már a sokadik jónak titulált főhenger lett berakva, de egyik sem tette a dolgát. Sűrített levegővel át lett fújva az összes cső amiben olaj közlekedett a dugulást kiküszöbölendő. Aztán egy légtelenítési próbálkozás közben az utastérben szörcsögő hangra lettünk filmesek. Az olajvezeték egy szakaszon megadta magát és eresztett, amit a gumiszőnyeg miatt nem vettünk észre. Evvel gyakorlatilag egy lassan 2 éves rejtélynek tettünk pontot a végére. A teljes vezeték ki lett rángatva le lett mérve és újra le lesz gyárttatva. A benzintankról nem meglepő módon kiderült, hogy korrodált belül. Az összes nyílását megnyitva nagyjából ki lettek rázva belőle a nagyobb rozsda darabok a többi meg majd egy-két sorba kötött benzinszűrőn majd fennakad. Viszont a motor felé menő fém benzincső forrasztása elengedett úgyhogy azt Zsolti elvitte reparálásra. Ebédidőben összegeztük az elért eredményeket, majd elismerően megveregetve saját vállainkat nekiláttunk a motor befejezésének. Atis lecsatlakozott úgyhogy már nem lehetett tanúja a bal hátsó oldalablak visszarakásának, de a fotógépnek és kezelőjének hála hacsak virtuálisan is de átélheti az élményt. És végül elérkezett a nap fénypontja, befőttesüvegbe benya, akksi a csomagtérbe és következhetett az motor indítás. Kicsit nehezen akaródzott neki a beröffenés, de a türelem és a kitartás meghozta gyümölcsét. Kisvártatva előkerült az alapjárat is, így ölbe tett kézzel tudtuk szemlélni, ahogy a beszlopálja a befőttesüvegnyi naftát. Amint a videón is látható és hallható a motor meggyógyult. Fürge a gázreakció mind a 4 henger dolgozik, mi kell még. Jó,  a karburátor még kicsit spricceli a benyát, meg az AC is engedi, de ezek már egyszerűbben orvosolható problémák. Szóval van még dolog bőven a klubverdán, de immár nem tűnik elérhetetlen célnak, hogy saját erőből elindítva, kiállva a garázsból pár kört lehessen tenni vele. Zárás képen egy fék tesztet azért még tettünk az udvaron, mely ismét kitörő sikerrel végződött. A következő klubeseményig egy igazi Yellow Cab és 2 Porsche társaságát élvezi a kis zapi. Reméljük erőt merít majd a német farmotorosokból!

Végül pedig a Szász Atis és jómagam által készített ÁLLÓ és MOZGÓKÉPES anyagok.